Augusztus elején kezdődött meg a férfi felnőtt és ifjúsági csapatunk felkészülése. Az elmúlt évadhoz képest komoly változáson mentek át csapataink.

A 2019-20-as bajnokságban III. osztályú ifjúsági csapatot indítottunk bajnokságban, U13-as korosztály mellett. Sajnos több távozó játékos miatt a serdülő és az ifjúsági korosztályt indítottuk III. osztályú ifjúsági bajnokságban, továbbra is Nagy Attila vezetésével. Néhány ifjúsági játékosunk pedig, egy kiváló lehetőséggel élve, az első osztályú Ceglédi KK SE csapatához igazolt.

Felnőtt csapat háza táján, a megszokottnál nagyobb játékos mozgás történt. Edzői poszton továbbra is  megmaradt a bizalom Dengi Zoltán irányába, így a következő évben is ő irányítja csapatunkat. Heti 3 edzéssel készülnek a fiúk a 2019/20 bajnoki évadra. Nincs könnyű helyzete edzőnknek, hiszen egy új csapatot kell felkészítenie a szeptember 15-én kezdődő bajnokságra, de emiatt a csapattagokra is nagy feladat vár. Az igen csak megfiatalodott kerettel a csapat játéka is változhat. Lendületes, ötletes játék mellett, több játék variáns is megvalósulhat, több játékos több poszton is bevethető lesz, ezzel is megnehezítve ellenfeleink dolgát.

Távozók: Csernyik Virgil (Mizse KC), Bugyi Máté, Matócsi István, Rékasi Richárd (Szolnoki KCSE), Szűcs Balázs, Pál István Zoltán, Benkucs Zoltán (Tápiószele SE), Nagy Krisztián (visszavonult), Mirko Vujovic.

Érkezők: Harkai Bálint , Szuhányi Zoltán (Kiskunhalas UKSC), Tóth Zoltán, Szilágyi József, Viszkok Csaba (Hurrikán SE), Imregi Ferenc, Aleksza Tamás (Ceglédi KKSE).

Szuhányi Zoltán
Harkai Bálint
Tóth Zoltán
Aleksza Tamás

 

 

 

 

 

 

Szilágyi József
Imregi Ferenc

 

 

 

 

 

 

 

 

Az új csapat felépítése jó ütemben halad. Erre bizonyíték, az elmúlt hétvégén megrendezésre kerülő Makai Máté emléktorna, melyen csapatunk meglepetésként tornagyőzelmet aratott. Természetesen van még mit csiszolni a bajnoki rajtig, de a csapat hozzáállásával és lelkesedésével nincsen probléma, valamint a sok új játékos érkezésével a csapat egysége is remek.

A vezetőség a héten, egy csapatépítő vacsora keretein belül fogja kitűzni bajnoki célt. Az első bajnoki meccsig, a hátralévő időben csapatunk már nem játszik edzőmeccset, inkább Dengi Zoltán által elképzelt játékmódokat próbálják a lehető legjobban begyakorolni. Ha ezt a hozzáállást tudja csapatunk tartani az elkövetkezendő időszakban, mind edzésen, mind a mérkőzéseken, akkor méltán bízhatunk egy reményekkel teli bajnoki évadban.