Március 17-én vasárnap, leány serdülő csapatunk, a Gyöngyösi KK hasonló korosztályát fogadta hazai pályán!

A vendégek stabilan a tabella második helyén állnak, így az erőviszonyok alapján, nehéz feladat várt lányainkra!
A kispadon Gulyás Péter helyettesítőjeként Mayer-Nagy Zsuzsanna ült. A játékosok ismerete nem okozott neki gondot, hiszen tavaly még szinte mindegyik lány az ő kezei alatt is nevelkedett!

A mérkőzés menete, sajnos egyértelműen az ellenfél végső győzelmét vetítette előre.
Támadásaink erőtlenek voltak, a figuráinkat rendre megakasztották.
Védekezésünk az első félidőben jó képet mutatott, aztán a második játékrészre ez is leromlott. Rontott kapura lövéseink után, indításból, sok gólt kaptunk.

Végeredmény:
Abonyi KC – Gyöngyösi KK 12:31 (6:12)

Reméljük, ezen a pihenő héten sikerül rendezni a sorainkat, hiszen jövő héten, a közvetlen riválisunkhoz utazunk Budapestre!

Hajrá Lányok!
Hajrá Abonyi KC!